Helyzet
Posted by Nucc
Wicklowi-hegyek |
A tavaszi rajztanfolyam óta nem adtam hírt magamról, így hát gondoltam írok pár sort, mi a helyzet itt errefele. Meg kaptam is megjegyzést, hogy mostanában pang a blogom. A rajztanfolyamot befejeztem, megtanultam pár trükköt, hogyan érdemes nekikezdeni bárminek, ha le szeretném rajzolni. Sajnos az óra óta nem vettem elő se ceruzát, se papírt, valójában mindig kitalálok magamnak valami elfoglaltságot, amivel lekötöm magam, és ezekhez egyelőre még nem kellett rajzolnom.
Azóta beköszöntött Dublinba is a nyár, ez olyan 16-20 fokos hőmérsékletet jelent napközben, bár mostanság inkább 25 fok körül mozog. Ez errefele magasnak számít, ki is feküdtek az emberek a parkokba napozni. Egyik kollégám, Brian felvetette, hogy elmehetnénk teniszeni, szóval tegnap egy jó két órás meccset játszottunk a Herbert parkban. 5 eurót kell fizetni fejenként, elvileg ez egy órányi játéknak felel meg, de a második óráért nem kért pénzt a recepciós. Azt hiszem az önkormányzat biztosítja a pályákat, és szőnyeggel van lefedve, így télen-nyáron lehet menni. Teljesen jó, és az itteni arányokhoz képest nem is drága. 500 Ft-ért otthon is megérné, nem?
Májusban mikor otthon voltam, a hollandbringa.hu-ról vettem egy bringát, 60 euróért ki is hozta egy magyar futár cég, szóval mostanság távolabbra is el tudok menni a városban kényelmesen. Igaz van Dublin Bike kártyám amivel ingyenesen bérelhetek bringát ha fél órán belül visszaviszem, azonban csak a városban vannak lerakó helyek, és akkor is nézni kell, hogy hol van még szabad hely, vagy van-e szabad bringa a környékemen. Így általában ha a városba megyek, akkor a Dublin Bike-ot használom, ha csak valahova el szeretnék szaladni, akkor a holland bringám. Ma is tervezem, hogy elnézek a Phoneix parkba, bringával egy 20 perc kb. Szerencsére itt 10 óra fele kezd el sötétedni, szóval ráérek estefele is menni. Amúgy amióta megvan a bringa szinte alig dolgozom itthon, mindig megyek valahova, ami tök jó, mert legalább mozgom.
Meló terén kis változás állt be. Nem új a történet, már év eleje óta tudom, hogy amit csinálok, az nem éppen az, amit elképzeltem. Indulásra jó volt, megismertem a projekteken keresztül az országot, de nincs túl sok kihívás bugyuta Facebook oldalak összerakásában. Jó, dolgoztam nagyobb oldalakon is, pl. a dfie.ie-t az én eredményem, vagy a StreetWatch személyi riasztó rendszer szerver oldali kódja, vagy néhány iPhone alkalmazás motorja, de ezek ritkaságok voltak. Szóval durván február óta megy a keresgélés új hely után. Rengeteg beadandót megírtam, de sokszor a cégek csak az adatbázisukat töltik, hogy ha majd emberre lesz szükségük, akkor tudjanak kinek szólni, hogy jöhet. Végül egyik Ruby meetupon találkoztam Mátéval, aki olyan 5 éve jöhetett ki Dublinba. Ők a Sumup.com-nál épp Ruby fejlesztőt kerestek, meg előny volt az Erlang nyelv ismerete, amit amúgy is szeretek, szóval összejött a váltás. Július 22-én kezdek.
A kilépésem kicsit megviselte a főnököt, amit megértek, mert tényleg egy multifunkcionális embert veszít el (alakul az önbizalomfejlesztés is :D), továbbá kicsit át akarja alakítani a céget és számított volna rám, de ha nem élvezem amit csinálok, akkor menni kell. Kedden megyek utoljára, kicsit fura a felmondási időszak, mert nem beszélhetek erről az egészről senkinek. Senki nem tud semmit, majd mikor már nem leszek a főnök küld egy köremailt, hogy Nucc családi okokból többet nem jön. Na kb. így kezelik a helyzetet, szerintem szánni való és gyerekes, de leszarom, lényeg hogy vége.
Startup Weekend @ Google |
Alakul a magyar csapat itt kint. Már az egyik fejvadász meg is jegyezte, hogy micsoda magyar kolónia van születőben. Egyik Ruby meetup hozott össze Zolival és Nikivel, akik már lassan 4 éve vannak kint, Dublinban ez a második évük. Általában az ő nyakukon lógok, jól elökörködünk itt kint. Vicces. Akárhova megyek, előbb-utóbb lesz egy Zoli nevű barátom. :) Niki jelenleg designernek tanul, előtte fejvadászként dolgozott, szóval sok tanácsot kaptam tőle mikor új állást kerestem. Akkor van Máté, akivel ugyancsak Ruby meetupon találkoztam.
Jártam a Google irodaházban a Startup Weekenden. Sajnos az ötletemet nem tudtam eladni, de viszont megismertem Andit, aki a Google-nél dolgozik, illetve ugyanazon a hétvégén Alexet, aki már 5 éve van kint és fejlesztőként boldogul. Ja és Gergő, akivel múlt hétvégén nagyon csúnyán fejreálltunk jónéhány Jager után, miután kocsiját bezárták egy parkolóházba, és nálam húzta ki az éjsz…reggelt. :) Ő inkább sales vonalon mozog, bár pontosan ő se tudja, mivel is foglalkozik. :)
Szóval ez a büdös nagy helyzet itt kint. Elvagyok mint a befőtt, bár az otthoniak azért sokat hiányoznak. Épp ezért jövö héten fel is teszem a seggem egy gépre és hazaszaladok. Egy kis nyaralás jól fog esni, meg persze látni a “hülye” fejeteket! :)
Leave a Reply