Rajzórán – 3. rész
Posted by Nucc
No, újabb rajzórán vagyok túl. Ma voltak unalmas részek, de próbáltam magam feltalálni.
Az első feladat kézfejünk lerajzolása volt. Szorítsuk balkezünket kicsit ökölbe (balkezesek jobbkezüket), hüvelykujjunk helyezzük a mutatóujjunkra, majd kicsit lazítsuk el kézfejünket. Van azonban egy kis nehezítés! Először is balkezünket nem mozgathatjuk, így kicsit a radírhasználat kényelmetlenné válik, ami mondjuk csak kényelmetlenséget okoz. Azonban egy sokkal komolyabb megkötés, hogy sosem nézhetjük jobbkezünket, amikor rajzolunk. Na ettől három perc után megbolondulsz! A lényeg, hogy úgynevezett referenciapontokat veszünk fel a papíron, és próbálunk referenciapontról referenciapontra jutni. Kicsit olyan mint az a játék, ahol a számokat kell összekötni növekvő sorrendben. Ellenben itt mikor összekötnél két számot, akkor nem nézhetsz a papírra, hanem csak a kézfejedet nézheted. Nem egyszerű, próbáljátok megint megtalálni az íveket! Sok sikert!
A kézfej után sajnos unalmasabb területre eveztünk, szabályos testeket rajzolgattunk. Egyszerű téglalap, semmi perspektív technika, szóval kicsit olyan telefonálás közbeni rajzolgatás. Azonban próbáltuk elvinni a témát egy könyv felé, itt amit érdemes megemlíteni, hogy a könyv borítója fedi a lapokat, ezt sokan elfelejtik, továbbá a papírok sem teljesen egyenesen helyezkednek el, van egy kis íve a kötészet miatt, így már kicsit nehezebb, de nem nagy was is das.
A könyv után mi jöhet, hát persze hogy a házikó. Gyerekként mindig házikót rajzoltam, bár igaz csak a tetőig jutottam. Most sem jutottam messzebre. Igazából itt megmutatta, hogy melyik egyenes melyik másikkal van párhuzamban, hogyan találjuk meg a tető közepét (ahol a tetőgerendák találkoznak). Itt is lehet játszani a tetővel, kicsit továbbengedjük, rajzolunk esetleg szép míves külső gerendát, de különben házikó, nem több. Na ez a kettő volt az unalmas rész, nem is írnék róla többet.
A végén pedig egy érdekesebb, szemünk rajzolása. Vagyis próbáltuk a saját szemünket lerajzolni, az enyém kicsit inkább olyan lett, mint amit a tanár mutatott. Nekem kicsit nőies lett a szemem, de elsőre belezúgtam! Otthon mindenki próbálgathatja tükörnél, én lefotóztam a szemem, azt próbáltam meg lerajzolni. A szemnél az ellipszisből indulunk, ezzel jelöljük meg azt a határt, amiben majd kidolgozzuk a részleteket. A szemnek van egy mandula (vagy levél) jellegű formája, ahol a mandula az ágba kapaszkodik ott van a könnycsatorna (ugye így hívják). A könnycsatornát mindig lefelejtik az emberek, ettől olyan furán néz ki. Először próbáljuk meg megrajzolni a szemhéjunk vonalát, először felül majd alul, végül a könnycsatornában találkoznak. Ott megjelenik majd egy aprócska háromszög, akár be is rajzolhatjuk. A felső szemhély egy viszonylag szép, egyenletes ívet fut be, az alsóban van egy kis visszahajlás a könnycsatornához közel, ettől lesz olyan mandulás.
A következő lépés a pupilla és az írisz. Kicsit figyeljük meg szemünket, látható hogy az írisz nem teljesen látszódik, vagy a felső, vagy az alsó (esetleg mindkettő) szemhéj takarja. Rajzoljunk egy kört finoman a körrajzoló technikával ott, ahol az írisz van (ami takarásban van, most azt is berajzoljuk), majd húzzuk meg azokat az íveket, amik a két szemhéj között vannak. Ne kézzel próbáljuk meg eltalálni az ívet, rajzoljunk kört, az majd megadja! Berajzolhatjuk a pupillát is, majd sraffozással erősítsük meg, kicsit az íriszt is, majd radírral kicsit belejavítva adunk egy kis artistic license-t (ezt ma tanultam, azt jelenti, amikor a művész ad bele egy kis pluszt, hogy művészileg hatásosabb legyen). Következő lépésben a felső szemhéjjal közel párhuzamos vonalat húzunk a szemhéj fölé, ez adja a gömb hatást. Hasonlót megismételjük az alsó szemhéj alatt is. Végül jöhet a szempilla. A felső szempillát a szemhéjből indítjuk, apró vékonyvégű háromszögeket rajzolunk, mely kifele tartva növekszik, végül valahol a pupilla felett lesz olyan apró, hogy már nem rajzolunk többet. Az alsó szempilláknál megint élünk az artistic license-el, nem a szemhéjból indítjuk őket, hanem a vele párhuzamos ívből. Ha jobban megfigyelitek a szemeteket, látható, hogy van egy világosabb ív alul, és ezt próbáljuk meg ezzel szemléltetni.
No röviden tömören ez volt ma, hazafele beugrottam a Superqueenbe gyorsan vásárolni egy kevéske kaját itthonra és kaptam egy wokot ingyibe, szóval úgy gondolom jól indul a hét! További szép hetet nektek is! Sziasztok!
2 Responses to “Rajzórán – 3. rész”
Leave a Reply
February 19th, 2013 at 3:16 pm
Wow! Egyre jobb vagy. Gratu!
February 23rd, 2013 at 10:19 am
Köszönöm! :)